A Füleki közben élőknek sajnos sok viszontagságon kell átesniük nap mint nap. Nem elég, hogy a hajléktalanszálló tőszomszédságában a saját bőrükön tapasztalhatják meg azt, milyen teherrel jár a túlzott koncentráltsága a hajléktalan ellátásnak vagy, hogy a volt MÁV munkásszálló mögötti park előtti füvet senki nem kaszálja vagy, hogy a szelektív hulladékgyűjtő köré még mindig nem érkezett meg az a korlát, ami meggátolná a kukák felborítását – bár a lyukak bele vannak fúrva az aszfaltba – mindezek tetejébe még utcatáblával sem rendelkeznek az itt élők.
Milyen következményei is vannak ennek? A rutinosabb lakók megtanulták, hogy a pizza futárt a sarkon kell megvárni, illetve azt is, hogy a postai leveleket a szomszédoknál is keresni kell a postaládán kívül. Ez nyílván kellemetlen, de nem ez a legnagyobb baj ezzel az állapottal.
Sok esetben a rohammentő sem talál el a megadott címre, pedig rosszullét esetén életbevágó, hogy mihamarabb ellátást tudjon kapni a bajbajutott. Előfordult, hogy egy kiszáradásos esetben a mentő ott körözött a Füleki tömb körül és a járókelőket kérdezgették a mentőorvosok hol találják meg az ellátásra váró pácienset. Pedig a címet tudták.
Ennek a problémának egyszerű a megoldása. Ki kellene tenni 5 darab utcatáblát. Ezen felül, ha valaki tökéletes munkát akar végezni, mint ahogy a MÁV lakótelepen ide is kikerülhetne egy teleptérkép, bár ebben nem merek reménykedni.
Ezúton kérem Sajó Ákos képviselő urat, szereltessen fel táblákat a Füleki közbe, hiszen akár tragédia is lehet abból, hogy el van hanyagolva a megfelelő közterület-jelzés.
Ha Budapest szerte több száz utca nevét át lehetett nevezni, gondolom itt sem fog gondot okozni 5 darab utcatábla. Ha a kihelyezéssel van gond, szívesen vállalom, hogy akár saját magam szerelem fel ezeket a táblákat. Remélem azonban, hogy erre nem lesz szükség.
Ha az önkormányzat emberei amúgy is a Füleki közben járnak, kérem, nézzék meg az utca végén található kerítést, mely kapuján évek óta hiányzik a drót, balesetveszélyes állapotot okozva a kisgyerekeknek. A Füleki köz ugyanis egy zárt utca, megszokott tehát hogy a kisgyermekek kint játszanak az utcán, bár a szálló miatt ez mostanában koránt sem olyan idilli, mint egykor.
Sajó úr kérem intézkedjen, mert a feladat megoldása nem nehéz, viszont az ott élők életét nagyban megkönnyítené. Legyen az öné a megoldás dicsősége, én abban vagyok érdekelt, hogy a telepen végre normális irányba történjen előremozdulás.
2014 után pedig egy egészen más irányt vesz a telep sorsa.
A változás elkezdődött, Önökkel együtt be is fejezzük!
Tisztelettel:
Kelemen László
Önkormányzati területfelelős, MSZP