Tisztelt Magyar Államvasutak Zrt. – Vasútőr Kft.
Tisztelt ügyintéző!
Kelemen László vagyok, a Magyar Szocialista Párt Ferencvárosi Szervezetének elnökségi tagja, Ferencváros 9. számú Önkormányzati Választókörzetének Területfelelőse.
Ebben a választókörzetben található a Ferencvárosi pályaudvar is. Mint Önök is tudják a Ferencvárosi pályaudvar egy logisztikai szempontból is igen fontos teherpályaudvar, a magyar szállítmányozás szempontjából jelentős árumozgató központ.
Sajnálatos módon azonban több lopás, rablás is történik ezen a pályaudvaron. Elsősorban irányszerelvények ellen.
Ennek nyílván több oka is van, de az egyik „biztonsági rés” az a Füleki közben található kapu hiányzó dróthálója.
Mint a fényképen is látható (bár kicsit túlexponált) éppen egy illetéktelen férfi jön ki a Ferencvárosi pályaudvar területéről.
Több lakó jelezte nekem, hogy ezen a bejáraton keresztül nagyon sokan járnak át, adott esetben akár a lopott holmikat elrejteni, akár a vagonokat felfeszíteni.
A Füleki köz egy zárt utca, ahol gyerekek szoktak játszani az utcákon, így ez az átjáró még balesetveszélyes is számukra. Kérem Önöket intézkedjenek az átjáró lezárásáról és biztonságossá tételéről, mert ez mindannyiunk érdek.
Tisztelettel:
Kelemen László
Önkormányzati területfelelős, MSZP